2010. január 25., hétfő

Megtört a jég...

kifogtuk a halacskát végre!
A hallgatásom is megtört, aki olvassa a másik blogot, tudja, hogy építkeztünk és december elején szerettünk volna költözni. nagyjából sikerült is, kis csúszással.
Beköltöztünk, megünnepeltük az új házban Zorka szülinapját, 8 éves lett! Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik az idő, nem véletlen, hogy nincs időm semmire :)
Nos, lassan belakjuk az új házat, bár vannak még hiányosságok meg lesznek is, azért nagyon jó érzés, hogy végre ismét a saját házunkban élhetünk.
Mivel a költözés minden erőmet lefoglalta, nem nagyon volt kézimunka az ünnepek alatt. Aztán szép lassan elkapott a hév, hogy most már kezdjek valamit magammal és a félig kész dolgaimmal. Elsőnek Zalán sapkáját fejeztem be, már éppen ideje volt, bár pont ez volt amit szinte utoljára kezdtem el, viszont most aktuális, és nem is nagyon volt normális sapkája, ezt viszont már nagyon szerette volna :)
Hajrá, hétvégén be is fejeztem. A cím itt kapcsolódik össze, hiszen ez egy halas sapka. Az eredeti a Knitty.com-on van, de a Ravelry-n is ezer féle változatban megtalálható.
Régen kinéztem már a mintát, volt hozzá egy színátmenetes gyapjú fonalam is, úgyhogy a kötőtűk közzé csaptam :))

Zalán halas sapkája
Fonal: Schöller & Stahl, Big Mexiko
Kötőtű: 3.5 mm
Minta: Fish hat

Kb. 10 deka fonalat használtam fel hozzá, kicsit többet, mert a szája és az uszonyai , a mözsi merinó gyapjúból készült. A végén már eléggé kínlódtam a fogyasztásokkal, mert hiába van nekem szupi kis fa körkötőtűm Gabellától, a 40 cm-s damil is sok volt hozzá, és a zoknikötőtűim meg valahol egy doboz alján lapultak. No, de kész lett végre, és eddig mindenkinek nagyon tetszik.
Jöhet Zorka zoknija, amit már legalább 1 éve elkezdtem a félpárja megvan, most a másiknak is a fele, de muszáj befejezni, mert lassan kinövi a lány! :)



6 megjegyzés:

Csipcsilla írta...

Jót mosolyogtam a sapin! Nagyon aranyos!
Szép életet kívánok nektek az új házban és jó egészséget minden lakójának!

Viola írta...

Néha benézek Hozzád, mert nagyon szépeket alkotsz, de most nem tudom megállni szó nélkül: ez hihetetlen jó kis sapka, mekkora ötlet!!!!

Névtelen írta...

Gratulálok az új házhoz! Nagyon jó ez a sapi, gyorsan megtanultál horgolni. Elküldenéd nekem a könyvjelző leírását? Nagyon tetszik, de én nem boldogulok az angol leírással sajnos. :(

Pillle írta...

Még soha nem láttam ehhez a sapkához hasonlót sem. Eszméletlen jó! Bár nehéz volt alaposan szemügyre venni, mert Zalán szemei....:)Annyira helyes kispasi!

King.art írta...

Köszi lányok!
Zsenília, nekem sincs meg magyarul, angolból horgoltam, nem fordítottam le :(
Ha írsz az emilcímemre, akkor ha lesz időm esetleg le tudom megint fordítani, ha még emlékszem, bár én mindent úgy kötök, horgolok, hogy akkor és ott ki is kell próbáljam, mert utána már nem biztos, hogy emlékszem a rövidítésekre :) Sajnos még én sem vagyok túl rutinos :(

KicsiKató írta...

Hogy én erről hogy maradhattam le... Most időzítem a blogajánlókat, épp nálad jártam, a tündérekre akartam rákeresni, amiket gyapjúból készítesz, erre ebbe botlok... Jobb később, mint soha-alapon: csúúúúcs, hihetetlen jó ez a sapi! Bevált, szívesen hordta a fiatalember?:)