2012. június 9., szombat

Ömlesztve

Az utóbbi idő termését így egyben mutatom meg, mert annyira apróságok, másrészt pedig ez az utolsó 2 hét iskolai szempontból is húzós, nem kedvez a blogolásnak :)))
Nem is készült olyan sok minden, de ezeket megmutatom, hogy lássátok, nem csak tyúkokat nevelek, bár mostanában többet vagyok a tyúkól környékén.:P
Talán a legrégebbi ez a táska, ami olyan malaclopós méretű, nagyon régóta áll kiszabva, még mikor a tanfolyamra jártam Judithoz, ott készült volna el. Azon a napon viszont nem tudtam menni, pedig ennyire szépen még sosem készültem elő egyik alkalomra sem, így a táska kiszabott darabjai 1-2 hónapig csücsültek a sarokban. Aztán erőt vettem, mert a kötős talikra mindig több szatyorral mentem, ebbe pedig belefér minden :)))
Szóval kötős barátnéim már láthatták, de azért megmutatom.




A puzzle mintát szabad gépi tűzéssel raktam rá, és teljesen újrahasznosított, mert a bársonyrész egy régi szoknyából, a virágos pedig Hellától kapott asztalterítőből készült :)))


A többi pedig tényleg apróság:

Horgolt cserepes virág minta itt

Zenetanárnak készült füzetborító
Szintén, másik tanítónéninek :)


Telefontokok, amit anyu is készített
Szintén tok, de kihúzható belőle a telefon, kérésre készült prototípus :)))







Fontam is, ennek a szivárványnak azóta a másik szálát fonogatom, és készül az Ametiszt kendőm is szép lassan :)))



4 megjegyzés:

Kuruczné Marcsi írta...

Nagyon irigy vagyok a táskád miatt :o) Szuperügyivagy!!!!!!!!!!! Bárcsak én is tudnék ilyen ügyesen varrni!

Unknown írta...

De jók!!! Ügyes vagy :)

szaberka írta...

Mit össze nem dolgozol! Persze a cserepes virág a kedvencem.

King.art írta...

Köszönöm lányok!

Marcsi, szerintem biztos tudnál te is ilyet! :)