2011. november 11., péntek

Mostan színes terítőkkel álmodom :))

Az idei óvodabálra készültek ezek a terítőcskék, az asztalokat fogják díszíteni a többi szépség mellett, amit más anyukák és óvónénik készítetek. Levendulás vázák alá kerülnek és holnap megkuksizom az összeset :)
Csak megmutatom, hogy nem vesztem el teljesen, bár túl vagyunk egy majd 3 hétig tartó betegségen Gerdával, szerencsére már jól vagyunk.
Közben foltvarrós tanfolyamra járok, és itt a  faluban is indult foltvarró kör, aminek nagyon örültünk. Majd az ezeken készült apróságokat is megmutatom.
Az utóbbi napokat a terítők horgolása és egy babavarrós tanfolyam tette egésszé, de erről majd később, ha már meg tudom mutatni a kis szépségemet.
No, és el ne felejtsem, továbbra is fonogatok, és már egész szép egyenletes a fonalam. Igaza volt Anettnek, mikor azt mondta, jó gyapjúból sokkal jobb fonni, ne sajnáljam a próbálgatásra sem a szépet.

Kb. 18 cm átmérőjűek, még keményítésre várnak.

Színátmenetes fonalam második színe




Blogzártakor érkezett a hír, hogy nekem is lesz egy rokkám :)))) Szóval izgis napoknak nézünk elébe.

Szép hétvégét mindenkinek!






5 megjegyzés:

ZsuzS írta...

Szépek lettek! Gratulálok a rokkához is.!

KicsiKató írta...

blogzártakor.... ezen így besírtam:))) Az a fonal meg... tyű, a mindenedet!! :)

King.art írta...

Köszi lányok.
Kata, ne sírjál, nem hallottál még blogzárásról ?:))))

Melinda írta...

Hűűű,de szép kis terítők!:)
A fonásod pedig nagyon-nagyon egyenletes már! Blogzártai hírek pedig fantasztikusak!!!:) Gratulálok:D

King.art írta...

Köszi Melinda, láttam ám a tiedet, nagyon szépek :))