2009. augusztus 31., hétfő

Szuzi és Balambér

Hunornak készült kb.2 hete ez a kisegér. Még nem kapta meg, mert a névnapja 10.-én lesz, de mivel bízom benne, hogy nem nézi a blogot, megmutatom.
Ő Balambér, vagyis egyelőre én neveztem így :)
Éppen fára mászós kedve volt, amikor lefényképeztem.
Aztán pózolt nekem a padon is.
Catania fonalból készült 2-es tűvel. A feje a Praktika újság leírása alapján készült, de mivel a többi része darabokból lett volna és a végén kellett volna összevarrnom, inkább körbehorgoltam a végtagjait.
A nadrágja saját minta, ott is körbehorgoltam az egészet, mivel nem volt kedvem varrogatni.
Remélem tetszeni fog majd új gazdijának.

Másik új kisállatunk egy kiskutya. Zorka kapta, ő választotta a mintát. Hát még szoknom kell az ilyen mini részek horgolását, mert eléggé figylenem kellett, hogy ne alakuljon át a lába vagy a farka torz részekké :))
Nem lett tökéletes, de új gazdija azóta állandóan hurcolgatja, szóval elkényeztetett öleb lesz.

Rikker féle gyapjúból készült, szintén 2-es tűvel.
Itt vannak ők együtt,látszik a méretbeli különbség is.

Ez a 2 zsák pedig Botinak készült, mert persze kedden suli és a tesóm engem kért meg két uzsonnazsacskó megvarrására. nem nagy dolgok, de végre varrtam is, és továbbjutottam a féligkész hátizsákommal is, remélem hamarosan azt is mutathatom.

3 megjegyzés:

Pillle írta...

Eszméletlen édesek! Az az egér... Bár a kutyus is legalább annyira tetszik. Nagyon belejöttél a horgolósdiba. :)

Ledeczki Anna írta...

Nagyon jó ez az egér:))) Elkérhetném a Praktikás mintát? Szeretném elkészíteni a kislányomnak,aki jelenleg még a hasamban van:)))

Várom válaszod,
Az e-mail címem: ledanna26@gmail.com

Anna

Karina írta...

Kedves Zorka,
felfigyeltem a fenti kép miatt blogodra, ha nem bánod, megmutatom, hogy én is elkészítettem, nekem ilyen lett:
http://3fiaalkot.blogspot.com/2009/09/praktikas-egerke.html
A kutyusod is nagyon szép, én még olyat nem próbáltam..
Üdvözlettel, Karina